Apró művészek, nagy szívek – 191 rajz érkezett a pályázatra
A lejátszó betöltésekor a böngésző kapcsolódik a YouTube szolgáltatásához. Megnyitás: YouTube ↗
Nem volt könnyű dolga a zsűrinek: 191 alkotás közül kellett kiválasztania a legjobbakat a szilveszteri futás rajzpályázatán. A Jogging Plus Sportegyesület immár hetedik alkalommal hirdette meg a versenyt, ezúttal „Sport = boldog szív, egészséges élet – a hétköznapi mozgás öröme” mottóval. 71 óvodás, 78 alsós, 38 felsős és két középiskolás mellett két felnőtt is nevezett. Az október 29-i zsűrizésen nemcsak a kreativitást, a korosztályt és a témaválasztást értékelték, hanem azt is, hogyan mutatnak majd az alkotások egy pólón. A hét díjazott rajz ugyanis a rendezvény főtámogatója, a Rollsped Kft. jóvoltából felkerül a szilveszteri futás első 700 nevezőjének ajándékpólójára. A legjobb 60 alkotásból kiállítás is nyílik a kiskunfélegyházi városháza aulájában. Az ünnepélyes eredményhirdetést és díjátadót december 5-én, délután fél négykor tartják, a rajzokat pedig az év végéig tekinthetik meg az érdeklődők. A díjazottak és a támogatók teljes névsora a Félegyházi Közlönyben olvasható. A Jogging Plus Sportegyesület december 31-én már 35. alkalommal rendezi meg hagyományos szilveszteri jótékonysági futását, amelynek célja idén is a helyi óvodák támogatása. Németh László, a Jogging Plus Sportegyesület elnöke elmondta, t avaly egymillió forint gyűlt össze, amelyből a gyermekek fejlődését segítő eszközöket vásároltak. Így a rajzok és a futólépések idén is ugyanazt a célt szolgálják: hogy a mozgás öröme mellett a félegyházi gyerekek mindennapjai is gazdagabbak legyenek. #kiskunfélegyháza #futás #rajz
